Xanthe lakosztálya

Hatalmas nagy lakosztály a kastély második legnagyobbika. Az ajtón belépve egy óriási ablak tárul eléd, melyet fehér és vörös függöny díszít. Az ágy, jó nagy és kényelmes franciaágy baldachinnal, melynek anyaga selyem és szintén vörös. Gyönyörű és magas antik bútorok, szép berendezések. Balra nyílik a fürdőszoba, jobb oldalról egy ugyancsak hatalmas erkély.

Nem tudta már megtalálni a kapaszkodót ami visszarántotta volna a valóságba. Álmatlan éjszakái rémekkel töltötték fel, fémes ízű rettegéssel ölelték a sötétség keblére, a szellemvilág gyermekei közé. Hiába küzdött, a negyedik vagy ötödik éjszakán már képtelen volt megküzdeni Nimpharirah halottjainak képével. A suttogás szűkölő vaddá tette a mindig határozott, ördögi ösztönlényt. Vísításai bezengték a kastély falait, sikolyai visszhangot verve a falakon keltették álmukból a holtakat. Rémesen reszketett mikor végre elérte Xanthe lakosztályát. Nem kopogtatott, tudta hogy bármikor betérhet amikor kedve tartja, még akkor is ha Xanthe valamelyik szolgálóval hál... sokszor izgatta a gondolat, hogy becsatlakozzon de eleddig inkább a férfi fürdőjében kényeztette magát. Most azonban, a viharokkal teli, mennydörgős és hideg éjszakán, más miatt kívánta a férfi érintését. Megnyugvást várt belőle, fantom békét mi a karcsú testet magához öleli és álomba ringatja. Xanthe volt az egyetlen akinek el merte mondani mi történik vele. Segítségre volt szüksége.

*A szobáján fekszik az ágyon, hátát félig a falnak veti, s kezében egy vastag, régi poros könyv, mellette az éjjeliszekrényen pedig gyertya világít. Ma nem volt kedve senkihez, ezért üzent a szolgálóknak, hogy senki se merje őt zaklatni, akárki is kíván vele ebszélni. Ez az este az övé, s szeretné végre kiélvezni a jól megérdemelt pihenését. Rég olvasott már, s valamiféle megmagyarázhatatlan élvezetet talál a könyvben, ahogy elmélyül a sorok között, s szinte falja a betűket. Az egyik kedvenc könyvét olvassa, igazi klasszikus, egy régi mítosz Árészról, egyik kedvenc istenalakjáról. Most épp egy buja jelenetnél tart, mikor Aphrodité ágbyacsalja a hadistent. Ezek a görögök tudtak valamit...
A gyertya az egyetlen fényforrás az egész szobában. Az erkélyajtó nyitva van, s a hóüfehér selyemfüggönyt táncoltatja a szél, ahogy a kellemes meleg fuvallat beszökik az ablakon, hogy felfrissítse a szobát. Mindig dugig van virágokkal a szoba, szereti a friss virágokat és az illatukat. Valamint a lányok, akiket felcipel szobájába mindig odáig vannak az illatért, s még bort sem kell elpazarolni, elbódulnak a virágotól. Mivel ma nem volt virágcsere, a régiek már hullatni kezdték szirmaikat, s ahogy a szél végigsöpör a szobán felkapja a virágszirmokat s azok pedig könnyedén libbenve kísérik a szellőt.
October érkezése téríti magához, hiszen már egy teljesen másik világban volt. Látja a nőn, hogy valami baj van, arcáról árulkodnak a rémület jelei. Feltérdel s szólítja magához. Amikor az karjaiba rohan szorosan magához öleli, simítja haját s nyugtatóan csitítgatja.*
- Mi a baj? Mond el nyugodtan.

A reszketeg test hálásan simul neki a másiknak, a máskor gyönyörű, most rettegéssel átkozott arc úgy hullik Xanthe mellkasára mintha apró gyermek volna, ki úgy hervad mint a virágok, kit úgy fúj el a szél ahogy a megszáradt mélybe hulló leveleket. Bő negyed óráig folynak könnyei hangtalan, a karcsú alak olykor-olykor megrázkódik még elméje lassan nyugovást lel – igen, biztonságban van, Xanthe nem bántja, ellene a szellemek sem mernek felszólalni.
- Xanthe… - törte meg végül a csendet, feltekintve csókolva meg a rajongásig imádott ajkakat majd húzódott is el rögvest.
- Látom őket… - hangja megremegett és csak mély levegőt véve tudta folytatni.
– Nimphadirah halottai… visszatértek… itt vannak, nem tudom miért, mi vonzza őket de látom és érzem őket, beszélnek hozzám, suttognak… - tekintete riadtan villant fel majd könnyeitől csillogó lélektükreit elbújtatva szemhéja mögé hunyta le szemeit. Ritkán láthatta ő bárki ilyen gyengének, ilyen rémült kismadárnak kinek kalitkája most Xanthe két ölelő karja, mi nem engedi belépni a szellemeket.

*Nem kellenk most a szavak, nincsenek rájuk szükség. Octobernek a biztonságot nyújtó karokra van szüksége, melyeknek Xanthe birtokosai. Csöndesen ringatja a nőt, hagyja hadd sírja ki magát, hiszen most arra van a legnagyobb szüksége. A gyertya pedig kísérteties borzongással pislákol mögöttük. Miután kisírta magát October, óvatosan lehámozza magáról, hogy a szemébe nézhessen mikor beszél. Látja benne a félelmet, a rettegést, s hisz neki. Elhiszi azt, amit mond neki, de nem tudja hová rakni. Nem érti, eddig még nem hallott kísértetekről, csak a könyvekben olvasott róluk. *
- Biztos vagy benne? De hogy-hogy láttad őket? Kérlek magyarázd el, nyugodj meg! Itt vagyok veled, semmi nem bánthat téged. Csak mondj el mindent részletesen! *"Nimphadirah halottai visszatértek" Ez meg mit jelentsen? Nem, az lehetetlen. De ha igazat szól October, akkor valami nagy van készülőben, s nem szeretné ölbetett kézzel várni.*

- Olyanok mint az árny lények... vagy mint a vallhallában szikrázó lelkek mielőtt testet öltenek... áttetsző ragyogás vonja körbe őket és a szavaik... mint a halálhörgés Xanthe! Nincs benne semmi magasztos, semmi költői, csak elviselhetetlen fájdalom és az a félelem... a harag mely fojtogat, az ő dühük... olyan mérgesek! Haragszanak az istenekre hogy hagyták veszni őket, megtagadják Gaia-t, ellent mondanak a Révésznek... nem nyugszanak... hozzám sem érnek mégis érzem a fojtó ujjakat a nyakamon, nézd! - húzódott hátrébb hogy megmutassa a nyakán lévő vörös foltokat melyek valamilyen erő miatt nem tűntek el azonnal.
- Segíts! Már napok óta gyötörnek, lassan felőről a félelem... Xanthe, mit tegyek?

*Igen. Pontosan olyanok, mint ahogy olvasott róluk. De vajon mit keresnek Nimphadirahn a szellemek? És miért pont Octobert rohamozták meg, fedték fel kilétüket s mutatkoztak meg előtte? Mi célból? Milyen ok vezérelhette őket? Bármi is legyen szándékuk, meg kell őket előzni. Nem szabad hayni, hogy átvegyék a hatalmat s a rémület fegyverével diadalmaskodjanak. *
- Figyelj kedves! Most, hogy itt vagyok veled, látod őket? Érzel valamit? *megvizsálja a nimfa nyakát alaposan. Igen, ezt nem tehette hús-vér lény. Ezek a foltok... egyszerűen nem szűármazhatnak kéztől. De még anyagtól sem, hiszen nincsennek horzsolások. Valakik, vagy valamik zaklatják Octobert, s veszélyt jelentenek, nem csak a nimfára, hanem Nimphadirahra is. *
- Elviszlek valakihez. Ő tudni fog segíteni. Ez semmiféleképpen sem maradhat így, tennünk kell valamit. Valamiért kiválasztottak téged, h megmutatkoznnak. Arra kérklek, hogy engedj nekik. tudom, hogy nagy kérés,de muszáj, October! Tudnunk kell mit akarnak! Ha kommunikálnál velük....

- Ne... ne kérd ezt. Kérlek Xanthe.
Könyörög néma könnyekkel melyek a férfi mellkasára hullva folynak tovább. Percekig reszketve a test forró ölelésében nem is szólalva, próbálja csillapítani magát és végül ereje az ami felülkerekedik a félelmen. Mintha maga Gaia szólna hozzá, úgy cirógatja meg arcát a hűvös szél, úgy hullanak ölébe az éjjel nyíló virágok szirmai. Erőt merítve ennek a szépségéből, Xanthe erejéből sóhajtott fel mélyen majd percekig csak maga elé bámulva rázta meg végül a fejét.
- Nem... félnek tőled... vagy nem tudom, egész este az ab... - fejezte be rájőve a megoldásra. Lassan, reszkető testtel emelkedett meg és sétált a kétszárnyú ablak mellé. És amint elhagyta Xanthet, máris hallotta őket - de olyan erővel sikoltottak elméjében hogy ájultan omlott össze a földön, vonaglott meg teste, újra és újra. Aztán még a vihar is elcsitult - hirtelen ébredt, tekintetét könnyek homályosították el ahogy a felette magasodó férfire pillantott.
- Nem értem őket... nagyon fáj! Sikoltanak, szűkülnek... átkozzák az isteneket, átkozzák a népeket...

*Látja October szenvedését a szellemektől, amik kínozzák, s nem hagyják nyugton. De őt miért nem támadják meg? Miért nem látja őket? Itt valami nem stimmel. túl erősek a szellemek, ha képesek kontorlállni, hogy kinek mutatkoznak meg, s még azt is, hogy ki hallja szavukat. Itt csak egy dolgot lehet tenni.*
- Drágám, figyelj rám! Kérlek, nagyon figyelj. A lehető legrosszabb döntést fogom mehozni... de nincs más választásom. Megfogom bánni, tudom most, hogy megfogom, te pedig utálni fogsz. De ki kell dertünk mi történik itt. Ez nem normális jelenség October. Szóval... ha készen állsz, kérlek bólints rá. *megfordl, így hátát mutatja Octobernek. Lehunyja szemeit s vesz egy mély lélegzetet. Fejében már közben elképzelte, hogy mik a legrosszabb eshetőségek, amik a velejárói lesznek tervének. Erősen rákoncentrál a gyertyára, mint egyetlen fényforrásra, majd hirtelen magasan csap az égbe. *
- Moira! *kiáltja el magát. Nem kell nevén neveznie, tudni fogja, kinek jönnie kell. *

*A láng abban a pillanatban, mikor felcsap, el is alszik, s egy pillanatig tartó sötétség után, a szobban lévő összes gyertya lángra fakad. Kletho Xanthe ágyában, kezei tarkóján, lábai keresztbefonva, s egy átlátszó fekete lepelnél több nincs rajta. Jobb lábával, ami a balon nyugszik, körözni kezd kacéran s szemével a párt fixírozza.*
- Xanthe. Micsoda meglepetés. A legutóbbi khm találkozásunk után, azt hittem többé nem mersz hívni. De tudod, mindenki visszatér egyszer hozzám. Előbb vagy utóbb, de visszatér. Valld be, hogy ellenálhatatlan vagyok! *Lábait lendítve feltérdel, s macskásan előremászik az ágyon. Octoberre terelődik figyelme.*
- Még nem is láttam az új kurvádat. Igazán szemrevaló kis darab. *pillanatok alatt lemászik az ágyról, s lassan sétálni kezd a nimfa felé.*
- Hol akadtál rá? oh, milyen idomok. Kérlek add őt nekem. *rebegteti pilláit Xanthe felé, lebiggyesztett ajkakkal*

Nem érdekli mennyire rossz ötlet. Nem tudja megutálni a másikat, habár nem szerelmes belé, de pont annyira függ tőle, hogy ne legyen képes utálni. Reszkető tagjai nem engedik felemelkedni így próbál nyugton fekve mozdulatlanul egyedül levegőért küzdve elcsöndesedni. De a szűkülő vad nyüsszögései újra és újra elhagyják ajkait ahogy megérzi a folytogató hőt mi testében kap lobot, mi kíméletlenül ülteti el a félelem szikrázó szikráit.
Hirtelen kap levegő után. Épp egy moira, és közülük is a leghírhedtebb. Kletho. Megvonaglik a testét átjáró kíntól melytől megfeszülő ajkakkal szól közbe.
- Jelen vagyok ha kérdésed van nekem is feltehetnéd... és hogy kettőnk közül ki a ku... - nem tudja befejezni. Túl hirtelen, túl élesen csap le a fájdalom ahogy a szellemek fölébe kerekedve figyelik meg az új jövevényt. Haragos tekintetük megvillan s felfedik maguk mind a moira mind pedig a druida előtt.
- Perla... - suttogja az egyik.
- Azim... - fűzi tovább a szót a másik és a gyertyák lángjai sorra indulnak a halálnak. A sötétségben felkacagó szellemek pedig a fénnyel szórakozva suttogja tovább a két ős nevét egyre nagyobb dühvel, egyre élesebb fájdalommal.
- Xanthe. - ez már nem egy szellem. Ez October ahogy karját kinyújtva kér segítséget és ha a férfi elkapja a vékony ujjakat hozzá bújva szólal csak meg majdnem sírós hangon.
- Ne adj neki... kérlek...

*Pont ahogy várta. Kletho belépője váratlan és lenyűgöző. Mindig megtudja lepni, bár leginkább neki kellet elmennie a moirához. Most azonban készséggel eljött, hogy megköthessék az alkut. Az alku tárgya pedig October. Hirtelen nem is tudja mit szóljon, Kletho annyira isteni és lélegzetelállító, hogy még neki is nagy erőfeszítésbe kerül, kontrollálnia önmagát. *
- Nagyon hálás vagyok, hogy eljöttél Kletho. *üdvözli, bár a moira beveztő szövege nem válik ínyére. *
- Nem megyek vissza hozzád Kletho. Nem azért hívtalak...* mikor már belekezdett volna mondandójába, hirtelen megmutatkoztak a szellemek, s neveket kiabálva teszik elviselhetetlenné a lakosztály légkörét. Perle és Azim? Hogy miért nem gondolt erre hamarabb... csakis ők lehetnek a felelősek mindezért.*
- Emiatt hívtalak. Octobert kísértik a szellemek, kínozzák, bántják! S úgy vélem, hogy ezek az elementálisok, vagy minek nevezzük őket, kolyabb zűrt is okozhatnak Nimphadirahn. Segítségedet kérem, hogy rájöjjünk mik ezek, mit akarnak és hogyan pusztítsuk el őket! Kérj bármit. *magabiztos, bár ha Kletho Octobert kéri még nem tudja, miként döntene*

*Mintha a szellemek ott se lennének, mintha nem is hallaná őket... nagy lendülettel fordul Octoberhez, jobbját csípőre teszi, s egy fejmozdulattal haját arrébb dobja arcából*
- Te lekurváztál engem? Babám, én nem üzletből csinálom ezt. Csak az élvezetért. Jobb ha megtanulod mi a kettő között a különbség... vagy várjunk csak. Jobb ötletem van. Majd én megtanítom neked. *kacsint. Azzal megfordul, visszamegy az ágyhoz, átkarolja a bladachint függesztő fát, megpördül s levetődik az ágyra.*
- Ha ezekre a dühös szellemekre céloztatok, akik röhejesen próbálnak ránk ijeszteni, nos ők Nimphadirah ősei. Ismerkedjetek meg velük. Komolyabb veszélyt nem jelentenek rátok, hacsak... *elharapja a szót, ujját kislányosan a szájára tapasztja. Egy pillanatig elgondolkodik, majd mintha bevillant volna a meoldás:*
- Hacsak nem a ti drága anyátok ébresztette fel őket azzal, hogy maga felébredt és kedvére alakítgatta Nimphadiraht. Könnyen elképzelhető. Héj-héj-héj! Lassabban Xanthe... Először is az én ajánlatom. October az enyém, persze csak kölcsönben, a többi isten seggbe rúgna ha fogságba ejtenék egy nimfát... de kedvemre használhatom három napig. Amit csak szeretnék. Cserébe segítek megszabadulni a vendéitektől, akik több mint valószínű elpusztítanának benneteket. Hmmm, gondolkodjatok el a dolgon, úgy... 2 percet kaptok! *annyira közvetlenül és általnosan mondta el az Apokalipszis eljövetelét, mintha mindennapos jelenség lenne. Bár számára majdnem. Kihívóan forgatja a szemeit, hol Xanthet, hol Octobert figyeli. *

Félelme, nem hogy nem csillapodik, hanem egyenesen rettegésre vált. Elfehéredett ujjakkal szorongatja a jól ismert izmokat a férfi vállán. Gyerek volt megint, összetört báb csupán nem több, és két bábmester karjai között hintázott. Ugyan úgy ahogy kisgyermekként mikor apja és anyja szellemei kísértették amikor cirkuszi látványosság volt a boszorkányvérű nimfa aki szellemeket lát. Akkor, ki tudja mennyi évvel ezelőtt ez ritkaságnak számított. Csak a véletlennek köszönhette, hogy a bordélyház tulaja, a vén nimfa megszánta és felvásárolta őt nem másnak. Így lett belőle az ami és az aki. Ezt ne szégyellte, ez volt az egyetlen olyan dolog amire büszke volt – igaz tán elítélt munkával de egyedül kereste meg kenyerét.
- Ne… ne, ne, ne… könyörülj Xanthe… nem adhatsz neki, kérlek ne tedd. – Bár még sosem könyörgött a férfinek, most mégis térdre borul előtte bár tudja hogy felesleges. Pontosan tudja, hogy Nimphadirah fontosabb mint ő, és hogy ha csak ezen áll, könnyű szerrel fog igent mondani a férfi.
Hangosan sikolt fel ahogy a szellemek elméjébe marnak, ahogy lelkére szorítanak, lasszót kötnek szívére és rántják a földre a karcsú de annál formásabb testet. Szégyenkezve hallgat el ahogy az egyik kísértet föléje emelgetve kacag fel.
- Az őseitek.. fizetniük kell! Mi nem megyünk a révésszel Kletho. Elpusztítjuk a szigetet amiért Azim és Perla elpusztítottak minket és a gyermekeinket. És ezzel a nimfával kezdjük druida! Vétkesek vagytok mind, természetimádók, Gaia nevetséges szolgálói. Az erő nem egy elnevezett szobortól ered ostobák! – bár a szellem sokat beszélt mintha tettét bánná hallgatott el. Mennyi gyűlölet s keserv árast belőlük, Nimphadirah halottjaiból kik láthatatlan kést emelve a nimfa szíve fölé mondtak halálos ítéletet – pusztuljon minden gyermeke a szent isteneknek kik elhagyták őket, kezdődjön a vérrontás!

Kletho szavai komolyak, bármennyire is cáfolják ezt meg könnyed, kurvás stílusa. Neki kell döntenie, Octobernek nincs beleszólása. Szerencsétlennek érzi magát, amiért ilyen helyzetbe került, úgy érzi, mintha sarokba szorították volna. A nimfa számára nem csak holmi ágyast jelentett, ő több volt annál. Nem, ez nem volt szerelem, de volt köztük valami kapocs, kölcsönös bizalom és persze az intimitás. Ha most felajánlja a nőt a moirának, életeket ment meg, cserébe Octobernek el kell viselnie Klethot 3 napig. Ha nem tesz eleget az istennő kérésnek, a szellemek vérontásba kezdenek hamarosan. *
- Adj nekünk egy kis időt Klethot, ezt meg kell beszélnünk! Gyere October...* felhúzta a könyörgő nőt a térdelésből, kézen fogta és behúzta a fürdőszobába. Kezeit rátapasztotta a nimfa két karjára, megszorította, s mélyen a szemébe nézett. Hatást kell gyakorolnia rá.*
- Ide figyelj! Valamit tennünk kell annak érdekébe, hogy véget vessünk ennek az egésznek. Ha nem fogadjuk el Kletho ajnálatát, ezek a szellemek nem csak, hogy tovább fognak téged zaklatni, mert igen, bántani fognak, nem állnak le csak úgy egyszerűen, hidd el nekem. De most nem csak rólad van szó. Ezek képesek és felforgatják egész Nimphadirah-t. Eltudod képzelni mi fog történni ha ezek ténylegesen rászabadulnak a szigetre? Akkor tényleg vége Gaia-kultuszának. Vége a nimfáknak és a druidáknak. Igaz, hogy ezek csak szellemek, empatikusan kínoznak! A fájdalom, amit neked okoznak... kívánnád ezt társaidnak? Kívánnád ezt nekem? *tekintete szigorú, sötét szemeivel próbál October elméjébe hatolni. Hatni akar rá, nem hagyhatja, hogy őmiatta elpusztuljon fajtája. *
- Kérlek October. Kletho csak három napot kért. Meg tudod tenni. Elvégre, te már hozzászokhattál ehhez. Hetéra voltál az isten szerelmére! Vesd meg a múltat, gyűlölj, amiért felhánytorgatom, de nem tagadhatod meg magad, azt aki vagy! Ráadásul volt már szerencséd egy istenhez? Ő egy sorsistennő, ráadásul ízig vérig nő. Tedd meg a kedvemért. Ha eleget teszel óhajának, véget vet ennek az egésznek. Ezek a szellemek, békén hagynak örökre! Rá tudja venni őket, hogy eltávozzanak. *mióta egyszer megmutatták magukat a szellemek Xanthenak, azóta nem látta őket. Azonban folyamatosan érzékeli őket. Amikor egy hidegebb áramlat halad el mellette, érzi, tudja, hogy ők azok. Kirázza a hideg, lúdbőrzik. Most pedig, hogy bezárkóztak a fürdőbe, a gyertyák pislákolnak, hirtelen megnövekszik a láng, aztán elalszik, majd ismét lángra kap. Az ajtón dübörögnek, a kádban lévő víz folyni kezd kifelé. *
- Kérlek October. Képes vagy rá. *hirtelen megreped a hatalmas üveg, ami velük szemben függ a hófehér márvány falon. Aztán egy pillanat alatt szétrobban, s üvegszilánkok támadnak a párra. Xanthe testével próbálja megvédeni Octobert, több-kevesebb sikerrel. Testét elhalmozzák a vágások, legalább két tucat vércsík jelenik meg napbarnított bőrén. *

-Nyugodtan drágáim. Én ráérek. *csengnek dallamosan szavai, majd azzal a lendülettel hanyat fekszik az ágyon és macskamód nyújtózkodni kezd. Hasa szemérmetlenül tűnik elő a falatnyi, fekete selyem lepel alól, s mellbimbója hívogatóan dudorodik, áttünve a selyem alól. A szellemek egyre vadabbak, borogatják a gyertyákat, a virágokat, a cserepeket a falhoz verik. Ő mindeközben kárörvendően kacag, élvezi a szellemek társaságát.*
- Igazán komisz őseitek vannak Xanthe! Bár ha jobban megerőltetném magam, meg is tudnám mondanki kik ezek. Nem túl okosak, de annál erősebbek. *Feljebb tornázza magát, egészen a háttámláig, ahol felül, lábait maga alá gyári, s jobbját megtámasztva másik karjával, cirógatni kezdi álla vonalát.*
- Nem mintha siettetni akarnálak bennetek, meg mintha nem hallanék minden egyes szót, amiről szó folyik... de az én időm is véges. *Ekkor villámszerűen hangszínt váltott a moira. A kellemes, simogatóan lágy, erotikus hangot, a rideg, érzéketlen türelmetlenség, hatalmát kimutató hárpia mód váltja fel. *
- Nem azért vagyok itt, hogy a kedvetekre tegyek. Segítséget kértetek hát itt vagyok. *ritkán látni Klethot dühösen, de akkor az majdnem mindig vérontással végződik. Hirtelen a fürdőajtó előtt terem és hasábjaira robbantva zúdul Octorékre. *
- Elfeleditek ki is vagyok én. Nem holmi jós, vagy javasasszony. Én egy moira vagyok, kinek feladata az életfonál szövése. Nos halljam a választ. Enyém lesz October, vagy sem? Ha nem kapok azonnal választ, távozok. De ezt nem ússzátok meg ilyen egyszerűen, ó nem... Hívtatok, hát itt vagyok. Ne várakoztassatok meg, érzékenyen érint, ha értitek. October az enyém és megszabadítalak bennetek ezektől a hitvány lelkektől, vagy magatokra hagylak és viselitek bűntetésem súlyát. *Fenyegetően magasodik a pár fölé, tartása szögegyenes, tiszteletet parancsoló. Tapintható az őt körülvevő isteni energia, a hatalom, ami lényéből sugárzik. *

- Ezentúl senki sem érhet hozzám... senki... te sem... - feleli keserűen, kétségbeesetten, könnyeivel küszködve. Letörölve őket húzódott el a védelmező öleléséből, nem érdekelve mennyi seb keletkezik, mennyi üvegszilánk szakítja fel a puha bőrt, hol fakaszt vért. Kilépve a fürdőből lépett Kletho elé.
- Itt vagyok, a tied vagyok 3 napra. Űzd el őket. - jelentette ki nem mutatva azt a lelki és fizikai fájdalmat mely egyaránt kínozta őt. Szíve véresen vert a korbácscsapások alatt, vergődve roncsolódott a csalódás súlya alatt amiért Xanthe ilyen könnyedén hozta fel a múlt sérelmeit, ilyen undok módon vette rá arra amire. Valóban nem volt még istennel dolga... de soha nem is akart az ágyukba kerülni - az ő ereje, az ő csábítása druidáknak és nimfáknak szól, nem az isteneknek és istennőknek. Neki egy Istennő létezett, az pedig Gaia volt. Nem Kletho, és nem is a többiek, ők csak a földanya gyermekei lehettek. Ereje fellobantva a gyertyák lángjait csaptak le dühösen és a szellemek egybefonódva October testével gerjesztettek végtelen háborgást a tengerekkel, kegyetlen vihart idézve a szelekkel, lángokkal borítva el a női testet mely magát megadva a szellemeknek omlott a két fél lábai elé.

*Bármennyire is utálta most magát, amiért ezt kellemetlen a lépést kellet tennie, de nem tehetett mást. Octoberrel való viszonya valószínűleg most vége, hiszen a nő nem fogja ezt megbocsájtani neki. Lehet, hogy most dühös, utálja..., de majd akkor lesz igazán mérges, ha Kletho behajtja a fizettséget s ha jól ismeri a moirát tartogat még meglepetéseket ezzel a kis kalanddal kapcsolatban.
Kletho arcán önelégült mosoly jelenik meg, s hirtelen, a semmiből egy füst szerű anyag kezdett bolyongani a szobában . Mintha köd szállt volna fel, ami lehetetlen, hiszen magasan a felszín fölött és a tengertől távol vannak. Aztán éles hangok üvöltözését, sikoltozását hallotta fejében. Tenyerét a fülére tapasztotta, próbált ellenállni a hangoknak, de belülről jöttek, bármilyen szorosan is szorította füleit, nem tudta kirekezteni a hangokat. Forogni kezdett vele a szoba, szemeit összeszorította, egyre csak forgott és forgott míg fel nem esett az ágyban és el nem veszítette az eszméletét.
Ki tudja meddig feküdt az ágyában? Mikor magához tért nehéznek érezte tagjait, tudata még tért vissza teljesen. Komótosan felállt majd automatikusan a fürdő felé vette útját. Egy hosszú fürdő közepette azonban egyre részletesebben ugrottak be az emlékek Octoberről és Klethoról. Egy kaján mosoly ült ki arcára, majd elkényelmesedve elnyújtózott a kádban.*

Hamar ideért a valkűrök földjéről. Mindössze egy nap alatt bejárta a terepet, és máris a kastélyba volt. Bejutni egyszerű volt – hiszen ruházata alapján valóban egy bordélyházbéli nőszemélyt festett le, ki kreol bőre miatt igazán vonzó szajha volt. Az nőfaló testvérpárt pedig mindenki ismerte, így könnyedén engedték útnak. De hiába… hiába kopogtatott Jason ajtaján, hiába kényszeríttet térdre egy rabszolgát, senki nem tudta merre jár Jason… neki viszont beszélnie kellett vele, mondhatni létszükség volt… no meg szexre is éhezett már. Mindig olyannak volt csak szeretője, kinek hatalma volt, kinek erejéből hasznot kovácsolhatott, más nem érinthette az indiai népek egy leszármazottját. Senki akinek nem adott erre engedélyt… és ha valaki mégis erőszakot kívánt venni rajta, azt kegyetlenül legyilkolta.
- Ott ki lakik? – kérdezte élesen de mivel a rabszolga nem adott választ a földre taszítva a nőt mart annak tincseibe és rántotta hátra fejét.
- Kérdeztem valamit szolga! Ki lakik abban a lakosztályban? – mutatott Jason szobájától nem messze a földre kényszeríttet nőnek pedig megeredt a nyelve.
- Xanthe Sharivar Impirius Urunk! – Deva engedte, hogy a nő könnyekben törjön ki és elmeneküljön karmaiból.
- Hmm… Xanthe… - ízlelgette a nevet még az ajtóhoz ért és kopogtatott. Választ nem várva nyitott be és vigyorodott el a másik arcának láttán ahogy besétált a fürdőbe.
- Hupsz... bocsi... a testvéred keresem. – harapott alsó ajkába még tekintete végigszaladt az idősebbik fivéren.

*Igen csak meglepődött látogatóján, de nem riadt meg, nem kapta magához a törülközőt, nem ugrott el, sokkal inkább kedvére volt a látvány és úgy gondolta a saját látványa is szemet gyönyörködtet a nőnek. Két karját a kád peremére támasztotta, kiegyenesedett és kérdőn a valkűrre tekintett. Természetesen minden premier plánban.*
- Jasont keresed? Azt hiszem egy bordélyban kellene keresned, gondolom elment kurvázni. Szerencsétlennek csak a cédák jutottak. *megvonja a vállát, arcán angyalian sejtelmes ábrázat ül ki. *
- Te is egy... szajha vagy? Esetleg megölni szeretnéd? Ó, sokan próbálták már, a nők nagyon betudnak dühödni ha rájönnek, hogy átverték őket. *lassan felemlkedik a kádból, testéről cserognak a vízcseppek, amik megcsillannak a hatalmas ablakból beszűrődő napfényben. Kilép a kádból, majd kényelmesen elvesz egy törölközőt és dereka köré csavarja.*
- Mit keresel a lakosztályomban? *szigorúbb hangnem, mintha nemiszervével együtt a a játékos modorát is eltakarták volna*

- Egy férfit… - feleli szárazon, mint akit teljesen hidegen hagy a vágy amit a másik mezítelen teste, a látvány ébresztett benne.
- De ahogy látom csak egy hisztis kisfiúval sikerült összefutnom… - hajtja le szomorúan fejét mit egy perccel később szemtelen mosollyal ajkain emel meg újra. Ujjai a férfi mellkasán szántanak végig, miközben hangosan felkacag.
- Milyen kár! Pedig a tested vonzó is lehetne… akár… oh szóval szajhának nézel? Ez kedves… de felesleges bókolni. Ahogy látom a hírneved egyenlő a hazugsággal. Mint mondtam egy férfit keresek. A testvéredet… akit nem találtam a bordélyban. Mivel unatkoztam, gondoltam benézek ide is… akár szórakoztathatnál is… - lép hátrébb egészen az ágyig ahová kérés nélkül huppan le.

*Amikor Deva ujjai mellkasát érintik, elkapja kezét, kissé megszorítja miközben a nő szemeibe néz, majd elengedi.Végighallgatja a nő beszámolóját, s követi egészen a hálószobában lévő ágyig. *
- Volt már dolgom jobb szajhákkal is szivi, úgyhogy huppanj le az ágyamról azzal a lendülettel, amivel berontottál. *Megrázza a fejét, mint egy arisztokrata akit megbotránkoztat a plebs pofátlansága. Megfordul és elindul a szekrénye felé, ahonnan kivesz egy tógát, amit elkezd magaköré tekerni. Hófehér patyolat, szinte simogatás a meztelen testnek ez a szövet. *
- Nincs most időm az öcsém ágyasait szórakoztatni. Elnézést kérek, amiért ennyit fáradoztál, hogy lenyűgözz, de olcsó nőkkel már rég nem kezdek.* bizalmasan rámosolyog, mintha egy nehézfelfogásúval beszélgetne és a mosoly az egyetlen eszköz, ami nem zaklatja föl a beteget. *
- Menj inkább és keresd meg a te "férfidat".Biztos megérkezett már a kocsmából. Irigylem amiért ennyi ideje, de a nagyfiúknak itt dolgozniuk is kell! *kacsint, majd int, hogy távozhat. Közben kimegy a teraszra, hogy felvedje saruját.*

- Mint mondtam… hisztis… - csóválja meg fejét és legyint egyet. Hirtelen komolyodik meg arca, ahogy kiveszik belőle a játékosság és helyét a elszántság veszi át.
- Nem vagyok szajha kedvesem. Had mondjak valami igazán érdekfeszítőt… kicsit még idősebb is vagyok nálad… fogadok ki nem találtad volna. Úgyhogy több tiszteletet! – hangja ellentmondást nem tűrő, bár nehezére esik ilyen komolynak maradnia.
- Mégis félik a neved. Cöh! De azért… - halkul el és a férfi után indul.
- Milyen az életed Xanthe azóta, hogy megjelent Perla és Azim? Lemondhatsz Nimphadiráról… sajnálatos de ez van. Azért jöttem az öcsédhez, hogy szövetségre lépjek vele. Mond csak nagy Xanthe… - vigyorodik el a férfi háta mögé lépve, és onnan futtatva ujjait a másik bőrére, gerincén táncot járva, majd az izmos vállakra marva állapodik meg.
- Mennyire ismered a valkűrök földjeit? Magát a valkűröket?

- Olvass inkább könyveket, talán arra is rájössz, mit jelent az a szó, hogy hisztis. *gondosan kötözi meg sarujának szijját bokája köré, jó szorosan, majd a másikat. Általába szolgákkal szokta felöltöztetni magát, de ma semmi kedvük hozzá. Balga teremtések.*
- Tényleg olyan öreg lennél? Nem is tudom, miért nem vettem észre... hm talán mert úgy viselkedsz, mint egy kezdő. Nem is értem, miért nem te vagy a valkűrök királynője? *lesöpri a válláról Deva kezeit, feláll az a korláthoz sétál. Csettint a nyelvével, majd megpördül sakrnán és a nőre néz.*
- Rátapintottam a lényegre? Ó és most jössz nekem Azimmal meg Perlával... öregségedben agyafúrtabb is lehetnél. Tényleg ne haragudj, amiért nincs időm meghallgatni világmegváltó terveidet, de találkozóm lesz egy.... egy ordas..., khm egy nimfával. *Rosettel volt megebszélve találkozója, valami halaszthatatlan megbeszélnivaló Requiemről, vagy hasonló. Rosette mindig is túl komolyan vette az irányítást.*
- Jasonnel próbálkozz, ő is nagy álmodozó, majd együtt szövegethettek gonosz terveket. *azzal bement a szobába*

Egyetlen hatalmas pofon csattan kíméletlenül a férfi arcán.
- Na, most talán figyelsz is rám. – mosolyodik el szemtelenül ahogy közelebb lépve állítja meg egyetlen mozdulattal a férfit.
- Én nem kiskirálynő vagyok Xanthe… nekem nem a trónocska kell. Az engem nem érdekel. Engem egy dolog érdekel, ami téged. A hatalom… a vele járó erő. Nem igazán érdekel kin kell átvágnom ehhez. Kezded már kapizsgálni? Ki mondta, hogy te kellesz nekem Xanthe? Felvetettem a kérdésem, és választ adtam a tiedre. Rágjam talán a szádba? Nem mintha nem szívesen tenném… de mint mondtad, valakinek… komoly ügyekkel is foglalkozni kell. Az öcséd pedig egy bábu a markomban. Hatalom és erő a háttere, van mire építkezni. – lép el negédes mosollyal arcán és fordít hátat a druidának, hogy hívjon egy szolgát és annak kíséretében távozzon.