Sziklakert

*Nagy kő esik le a szívéről, hogy Ily abbahagyta a további kérdezősködést. Nem mintha Elektra nem tudna a legrosszab helyzetből is akármit kimagyarázni és azt jó színben feltűntetni, hisz szüksége volt és van erre sok tárgyaláson, de akkor sem szeret hazudni vagy félrevezetni senkit, aki közelebb áll a szívéhez.*
-Furcsa lesz, mintha majd előlről kezdenék mindent, de annál izgalmasab. Reménykedem, hogy nem fogok apám... izé mesterem szemében kudarcot vallani. *Na ezt jól megcsinálta, pont a legjobbkor szólja el magát, de még reménykedik, hogy ezt is ki tudja magyarázni, vagy kb a fagyos halál vár rá. Legszívesebben kitépné a nyelvét, hirtelen feltörő zavarodottságát mindenhogy leplezni próbálja. Egy távoli pontot kezd el fókuszálni a tájban, hogy ezzel is rendeződjenek arcvonásai. *

*Csendesen dúdolgat, miközben hallgatja őket, tekintete most is a távolban jár. Hallgatja a lusta szellő játékos fuvolázását, visszaverődését a hegyek között.
Elektra szavaira megdermed, testét átjárja a fagy, maga körül is elviselhetetlenné fokozva a hideget.
Azonnal a lány felé lendül torkára fonva hosszú, vékony ujjait. Mozdulatai gyorsak, ösztönösek..*
- Hogy mered... mogy merészeled...?!
*Menydörgi pengevékonyra préselve feszes ajkait. Ilithyától bár távol áll, most mégis viharos szelek környékezik meg, körüljárva, földöntúli kacajt lopva ajkai közül.*
- Elvennéd őt tőlem?!
*Dühöng egészen kikelve magából, haragra gerjesztve maga körül a természetet... Sziklaomlások, villámlás kíséri rideg kacaját.*
- Enyém! Az enyém! Csak az enyém!... *Üvölti hisztérikusan.*

*Mikor végre megnyugszik, hogy sikerül eltitkolnia az ügyet Ily elől, Elektrának épp akkor kell elszólnia magát. Na mindegy is, hiszen mit gondolt? Majd pont előtte fog titkolózni? S ha máskor derül ki? Ily lehet, hogy nem bocsájtotta volna meg neki. Azonban most nem ér rá ezen gondolkodni, cselekednie kell, hiszen ha siet, Ilithyia képes megölni Elektrát. Gyorsan átkarolja nejét, s csitítóan simogatja haját. *
- Nem akar elvenni tőled, nyugodj meg drágám! Én csakis a tiéd vagyok, ahogy te is az enyém! *suttogja fülőbe. Most megragadja óvatosan arcát, s lassan magafelé kezdi húzni, hogy a szemébe nézhessen*
-El kell mondjak neked valamit. De ígérd meg, hogy nem fogsz őrjöngeni. Emlékszel arra a napra, amikor elfogtak minket? Ugye tudod, hogy engem csapdába csaltak. Azt mondták te is ott leszel, s visszakaplak, de átvertek Ilithyia! Ott volt Bacchus meg a menádok! Már késő volt drágám... átvertek...

*Ereiben szinte megfagy a vér, ahogy hirtelen a békés és élettel teli környezet egyszercsak a halál ringató bölcsője lesz Ily akaratához hűen.
-Nem, nem! Sosem ártanék Neked. Én...nem akartam, én csak... sajnálom. *Fulladozva, kínok közt távozik testéből elgyengült lehellete, mi könyörületért esedezik s a fagyos levegő nevetve szakítja szét. Teste reszket, pár csepp könnye azonnal megfagy s a szél azt könyörtelenül felmorzsolva szedi le arcáról.
-Perla volt, aki... ak.. * Nem tud több hangot kipréselni torkából, még a levegő is ellene dolgozik s szinte kerüli tüdejét, azon kívül, hogy Ily folytogatja. Egy hajszál választja el a haláltól és egyetlen reménye már csak mestere és Ily megbocsátásában van. Vagy örökre Gaia-val válik eggyé halálával.

*Ahogy párja hozáér görcsösen próbálja ellökni magától. Nem akarja hallani, nem akarja tudni... és mégis.
Szorítása enyhül valamelyest, elereszti végül csak hogy vádlón forduljon férjéhez...*
- Menádok?!
*Sikítja fájdalmasan a szót. A lábai kicsúsznak alóla, s ha Merifice nem tartaná, biztosan összeesne...
Arcát kezeibe temeti, de már nem sír. A fagy elviselhetetlenül járja körül, de a szeme tiszta marad, fájdalmas, de éber.*
- Máshoz értél...
*Alig halhatóan motyogja, a szörnyű állapotban lévő lányt figyelve. Mellkasát fájdalom járja át de a fátyolos téboly nem engedi tisztán látni...*
- Perla? *Nem érti, semmit sem ért, csak azt tudja, hogy babájuk, a gyönyörű kislányuk halott, és Elektra jogtalanul apjának nevezte az ő társát. Vajon tényleg jogtalanul?.*
- Nincs jogod hozzá... *Suttogja ismét Elektrához intézve szavait, feltörő gyökerekkel szögezve a földhöz... a szorítás azonban nem éri be ennyivel.. szét akarja roppantani...*

- Igen Ilithyia menádok! Átvertek! Hát nem érted? Csak eszközök voltak, hogy elkaphassanak, rabul ejtsenek! Ezt mind Darla és Xanthe találta ki, ők szőtték az hazugság hálóját, amibe ostobaságom és inrátad érzett rajongó szerelmemmel estem bele. Azt ígérték, hogy visszakaplak, ha elmegyek arra a helyre. De nem te voltál ott, hanem azok az átkozott kurvák! S akkor már tehetetlen volta, önkívületbe estem. Ismered őket drágám, tudod mire képesek! *szorítja nejét, s egyre csak szorítja. Próbálja megnyugtatni, meg kell, hogy nyugtassa, különben képes és végez Elektrával. *
- Perla mondta el nekünk, amikor felébresztettük. Ő volt az, aki megajándékozott minket a tudás hatalmával. Néz Ilithyia. Tudom, mennyire fáj közös gyermekünk elvesztésének kínja, én is átélem ugyanúgy, ahogy te is. De emlékezz Elektrára. Tedd félre haragodat, emlékezz a kis Elektrára, amikor hozzánk került! Szeretted őt Ilithyia! Anyja helyett anyja voltál! Mi neveltük fel őt, befogadtuk anélkül, hogy tudtam volna róla ki is ő. Ő volt az, aki velünk maradt, aki kiállt mellettünk, akkor is, mikor mindenki más elpártolt tőlünk. Most pedig kiderült, hogy az én vérem. Ne büntesd őt azért, amiért nem felelős. Tudom, mennyire dühös vagy, hogy csalódtál bennem, hogy legszívesebben végeznél mindenkivel... de adj egy esélyt nekünk! Akit lányodként szerettél, miért ne lehetne a fogadott lányod? Hát nem voltál rá büszke, hogy ennyi mindent elért? S ezt nekünk köszönheti, mi neveltük fel őt!