Kezdőlap
Nimphadirah világa
Hajdan, mikor az istenek gyermekcipőben jártak, mikor a főnixek még céltalan keringtek a semmiben, mikor az emberekben először fogant meg a becsvágy, megszülettek ők, a tökéletes lények…
A nimfák és druidák csodálatos szigetkincset tudhattak magukénak, ápolták és óvták hazájukat, bölcsebbek voltak az embereknél, azonban isteni ivadékokként is csalódást okoztak az égieknek.
A valkűrök halandó életükön tova, a hősiesség szellemében születtek. Erősebbek voltak az embereknél, isteni sarj mindahány, mégis csalódást okoztak az égieknek.
Lám a tökéletes relatív fogalom…
De a csalódáson túl, a háborúzás fátylán áttekintve, Gaia, a földanya, az élet sarjasztója, meghallgatta hozzá fohászkodó szülötteit, Perlát és Azimot, s látva a béke iránti mérhetetlen vágyakozást segítségül küldte utolsó mentsvárukat, a driádot.
Tengernyi bánat, rombolás és halál után Nimphadirah új életre virradt, s ahogy e bölcs nép, a driád érkezett, úgy is távozott, nyomtalanul…
Mostanában
Az együttélés kora leáldozott.
A nem is olyan rég, még egységes szigetvilágra, elrendeltetett sors köszöntött. A mindent körülölelő vízrengetegből három szigetrész magasodik.
Karphatos, a bölcsek otthona, út az emberfelettibe, hová csupán a kiváltságosak tehetik be lábukat.
Nimphadirah, a nimfák és druidák békébe öltözött, szemet gyönyörködtető vidéke, és
Asgard, a valkűrök harcias népének szülőföldje.
A három szigetvilág azonban mégsem különálló. Együttesük alkotja a misztikumot, a varázst. Háromszögben helyezkedve zárják körül az összekötő öblöt, hol hajóutak kötik össze a népeket. Ám a látóhatáron túl, elhagyva az isteni deltát az emberek világa sejlik fel a távolban, honnan újabb és újabb ifjak érkeznek a szigetegyüttesek valamelyikére, honnan nincs többé visszaút…
De létezhet e béke három, ennyire különböző faj között? A lényükké vált háborúk valóban elsöpörhetők e ily könnyedén? Megszűnhet e valaha az előítélet és forrongás? Vagy valami egészen új út sejlik fel a még ismeretlen horizonton?
Egy biztos, a népek lelkét még újszerű nyugalom járja át, azonban egy percig sem felejthetik a régi idők nagy eszményét:
Pusztíts, vagy elpusztulsz!
Hajdan, mikor az istenek gyermekcipőben jártak, mikor a főnixek még céltalan keringtek a semmiben, mikor az emberekben először fogant meg a becsvágy, megszülettek ők, a tökéletes lények…
A nimfák és druidák csodálatos szigetkincset tudhattak magukénak, ápolták és óvták hazájukat, bölcsebbek voltak az embereknél, azonban isteni ivadékokként is csalódást okoztak az égieknek.
A valkűrök halandó életükön tova, a hősiesség szellemében születtek. Erősebbek voltak az embereknél, isteni sarj mindahány, mégis csalódást okoztak az égieknek.
Lám a tökéletes relatív fogalom…
De a csalódáson túl, a háborúzás fátylán áttekintve, Gaia, a földanya, az élet sarjasztója, meghallgatta hozzá fohászkodó szülötteit, Perlát és Azimot, s látva a béke iránti mérhetetlen vágyakozást segítségül küldte utolsó mentsvárukat, a driádot.
Tengernyi bánat, rombolás és halál után Nimphadirah új életre virradt, s ahogy e bölcs nép, a driád érkezett, úgy is távozott, nyomtalanul…
Mostanában
Az együttélés kora leáldozott.
A nem is olyan rég, még egységes szigetvilágra, elrendeltetett sors köszöntött. A mindent körülölelő vízrengetegből három szigetrész magasodik.
Karphatos, a bölcsek otthona, út az emberfelettibe, hová csupán a kiváltságosak tehetik be lábukat.
Nimphadirah, a nimfák és druidák békébe öltözött, szemet gyönyörködtető vidéke, és
Asgard, a valkűrök harcias népének szülőföldje.
A három szigetvilág azonban mégsem különálló. Együttesük alkotja a misztikumot, a varázst. Háromszögben helyezkedve zárják körül az összekötő öblöt, hol hajóutak kötik össze a népeket. Ám a látóhatáron túl, elhagyva az isteni deltát az emberek világa sejlik fel a távolban, honnan újabb és újabb ifjak érkeznek a szigetegyüttesek valamelyikére, honnan nincs többé visszaút…
De létezhet e béke három, ennyire különböző faj között? A lényükké vált háborúk valóban elsöpörhetők e ily könnyedén? Megszűnhet e valaha az előítélet és forrongás? Vagy valami egészen új út sejlik fel a még ismeretlen horizonton?
Egy biztos, a népek lelkét még újszerű nyugalom járja át, azonban egy percig sem felejthetik a régi idők nagy eszményét:
Pusztíts, vagy elpusztulsz!
